Katona viccek

A tizedes elküldi a katonát, hogy nézze meg, ott van-e a bokor mögött. A katona visszajön. Kérdi a tizedes:
– Na, mit látott, ott vagyok?
– Igen uram, csak le van takarva egy adag vécépapírral.

– Lépjenek ki, akik szeretik a zenét! – üvölt az őrmester a katonáknak.
Öten kilépnek a sorból.
– Tudnak bánni a zongorával is? – kérdi az őrmester.
– Igen, mit kell játszani rajta?
– Semmit. Át kell cipelni a feleségem szobájába!

Leszerel a meleg katona, búcsút int az egyik tisztnek is:
– Viszlát, szépségem!
Mire a tiszt felháborodottan:
– Mi az, hogy viszlát, szépségem?! Nem látja a vállamon a sok csillagot?
– Jól van, akkor viszlát, csillagom!

Jön az ellenség! Támadnak! – mondja a katona.
– Hányan vannak?
– 1001-en, parancsnok úr!
– És honnan veszi, hogy pont 1001-en?
– Hát jön egy ott legelöl, meg vagy ezren mögötte.

Nagypapa mesél az unokáinak a háborús emlékeiből:
– Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül!
– Tényleg? Tüzér voltál?
– Nem… szakács!

Katonák az udvaron. A táborparancsnok beszédet tart:
– Emberek, ez a laktanya nem az enyém, és nem is másé: ez a miénk! Egy hang a tömegből:
– Adjuk el!

Őrmester mondja:
– Becsukatom tíz napra! De ha ez nem elég, akár egy hétre is.

A katonaság olyan hely, ahol ami kerek azt a hátukon cipelik, ami kocka, azt meg gurítják. A kockát is azért gurítják, hogy lekopjanak az élei, kerek legyen, és lehessen cipelni.

Az utcán szembetalálkozik két idős férfi. Mindketten erősen sántítanak, húzzák a lábukat. Amikor elmennek egymás mellett, egyikük a mellére bök és együtt érzően mondja:
– Don-kanyar, 1943.
A másik elmosolyodik. biccent és szintén megböki a mellét:
– Banánhéj, öt perccel ezelőtt.

Az újonc katonától kérdezi az őrmester:
– Na fiam, milyen volt az első napja?
– Uram, nem emlékszem rá! Akkor még egészen kicsi csecsemő voltam.